"A jóga egy lámpás, amely, ha meggyújtjuk, többé nem halványul el. Minél jobban gyakorolsz, annál fényesebb a lángja." (B.K.S. Iyengar)

1971-ben születtem, három gyermekem van. Azért kezdtem bele a jógába, mert úgy éreztem, hogy a három gyermek kihordása, szoptatása, amellett, hogy egy csodás feladat volt, bizony alaposan lestrapált. Kellett valami ami rendbe hoz fizikailag és mentálisan egyaránt. A családban is egyre gyűltek a problémák és nem láttam a kiutat, a megoldást. Ezért jelentkeztem a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Vaisnava jógamester szakára, majd a  Mandala jógastúdió gyerekjóga oktatói képzésére. 2015-óta tartok jógaórákat különböző helyszíneken. A pandémia alatt pedig online tartottam órákat és megnyitottam a saját jóga termemet is. Jelenleg már csak itt tartok órákat, amikre várlak nagy szeretettel, akkor is ha még nem ismerkedtél meg közelebbről a jógával és akkor is ha már gyakorlod. Választhatsz a kezdő és a haladó órák közül.

A célom, hogy a lehető legtöbb emberrel megismertessem a jóga áldásos hatásait, ezzel megkönnyítve a mindennapi terhek elviselését feldolgozását.

Nekem rengeteget segített, átlendülni kilátástalannak tűnő élethelyzeteken, amikor minden összedőlni látszott. Azt hiszem, hogy sokkal jobb hely lenne ez a világ, ha tisztábban láthatnánk a helyes irányt, azt, hogy először nekünk kell tennünk azért, hogy változzon a helyzetünk.


Tanulmányok: Bhaktivedanta Hittudományi főiskola, Vaisnava jógamester szak.

                        Mandala Jógastúdiók, Gyerekjóga és tinijóga oktató képzés.

                        Eleven jóga, Női jóga, hormon jóga képzés

                        Bene Máté, Gerinc és jóga tanfolyam

Magyar jógaoktatók szövetsége által minősített jógaoktató.


A jóga mellet, másik nagy szenvedélyem az ásvány ékszerek készítése

Ezeket az ékszereket és még sok mást is megtalálhatsz webáruházamban:

Kristály Jóga Shop

"A jógát nem az érdekli, milyen vagy, hanem azzal törődik, milyen lehetsz." (Aadil Palkhivala)